Az imént befejeztem A Nagy Négyes (1927) című könyvet, amire a korábbi bejegyzésben A titokzatos Négyes címen hivatkoztam. Nos, a történet igencsak egyszerű. A könyv több fordítást és kiadást élt meg, magyarul ha jól tudom, három különböző címen jelent meg, a fenti kettő mellett A "Négyek társasága" címen is futott. Nekem korábban egy 1993-as Hunga-Print kiadású példányom volt, amivel akadt némi problémám. Mondanám, hogy elnézést kérek előre is Ceglédi Anitától, aki fordította, de őszintén szólva ezt nem lehet elnézni. A Hungás fordítás valami iszonyú! Ha valaki arra adná a fejét, hogy ezt a történetet elolvassa, akkor azt a verziót tuti nem ajánlom. Amikor beszereztem, nem volt kapható új kiadásban, és nagyon hiányzott a repertoáromból, megvettem hát, és elolvastam, de ha jól emlékszem szenvedtem közben. Poirot és Hastings tegeződnek! Elviselhetetlen volt. 

Most amikor a Kihívás során eljött ennek a könyvnek az ideje, már nem is emlékeztem erre, csak akkor derült ki amikor kézbe vettem. Elolvastam kb. 4 oldalt, majd mikor Hastings először letegezi Poirot-t, szépen letettem a könyvet. Megpróbáltam neten fellelni valami más fordításban, és örömmel értesültem, hogy az Európa idén kiadta újra, pofás kis borítóval. Nagyon reméltem, hogy újra is lett fordítva. Így hát pénteken reggel elvándoroltam az Allee-ba, berontottam, és körül sem nézve levettem a polcról. Neményi Róza fordította. Azt hiszem, sok olvasó nevében mondhatom: köszönöm! Így két nap alatt végeztem is a könyvvel, és akkor most át is térnék a tartalmi részre :) 

Hastings kapitány másfél évi dél-amerikai tartózkodás után meglepetésszerűen hazatér, és meglátogatja öreg barátját. Ám Poirot épp utazni készül, éppen Dél-Amerikába. Az utazás váratlanul meghiúsul és a páros beleveti magát a Nagy Négyesnek nevezett bűnszervezet lebuktatásába. Hosszú hónapokba telik, mire felgöngyölítik az ügyet, rengeteg kisebb-nagyobb esemény vezet el a végső győzelemhez. A történetvezetés sokkal inkább olyan, mintha több novella lenne összefűzve egyetlen történetben. Ezt erősíti az is, hogy gyakran hetek, hónapok telnek el két esemény között. A történet maga eléggé intenzív. Kedvenc főhőseink vonatról ugrálnak el, betörőt játszanak, gázrobbanást élnek túl, Hastings ál-magántitkárnak áll, Poirot halottnak tetteti magát, elhurcolják őket többször is. Valahogy nem annyira Agatha Christie-s az egész. Poirot olyan dolgokat csinál, amik nem vallanak rá igazából. Erős a gyanúm, hogy ez a könyv az Ackroyd-gyilkosság előtt íródott, mert ennek a végén Poirot kijelenti, hogy visszavonul és tököt fog termeszteni, hiszen ez után az ügy után mint unalmas lenne már. Mint tudjuk, az Ackroyd-gyilkosság épp így kezdődik: Poirot visszavonult és úritököt nevelget a kertjében. Azt hiszem, nagyobb energiákat kell bevetnem, és ki kell derítenem, mikor íródtak a könyvek, és annak megfelelően olvasni... 

Bevallom, ez a könyv másodszorra sem tetszett sokkal jobban, mint elsőre. Azt is mondhatnám, hogy számomra ez a legkevésbé jó Poirot-regény. Maximum 3 fánkot érdemel. 

Kész a rettegett hetes! Ma befejeztem az Ackroyd-gyilkosság (1926) című elképesztően zseniális művet. Sokáig ez volt a kedvencem, aztán a Királyok és kalandorok beelőzött az utóbbi időben, de most meginogtam :) Lehet hogy mindig az lesz a kedvencem, amit éppen olvasok? 

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy ez volt az első könyv, amit teljes egészében ebook formában olvastam el, ugyanis a saját példányomat az istenért nem találtam. Ezer százalék, hogy megvolt, hiszen olvastam már vagy hatszor, és nem tudom, hová tűnt. Azt hittem, a költözéskor minden AC áttelepedett Budapestre, de mégsem találtam, és elvileg otthon sincs. Szóval a könyvet a tabomon olvastam el, végülis nem volt rossz, de ha nem muszáj, nem fogok rászokni. Rossz a tördelése, és nem egy élmény a háttérvilágításon olvasni. Abból a szempontból jó, hogy este lefekvés előtt pár oldal erejéig nem kell villanyt kapcsolni. Na de a sztori. 

Hastings Argentínában van, Poirot pedig visszavonult és rendkívül unatkozik. Tököt termeszt a kertjében, de valahogy hiányzik neki a régi foglalkozása, a hétköznapjai. "Szerencsére" gyilkosság történik a faluban: a gazdag Ackroydot valaki nyakon szúrja! A házban csak a családja van, a személyzet, és jó barátja, Sheppard doktor. A doktor Poirot mellé szegődik, hogy együtt nyomozzák ki a bűncselekményt, aminek az összes AC regény közül talán a legmegdöbbentőbb vége van - talán a Gyilkosság az Orient-expresszen veheti fel a versenyt ezzel a zseniális befejezéssel. A történetben kibontakozik két szerelmi szál is, fény derül egy korábbi gyilkosságra és egy szégyenletes zsarolásra. 

Azt hiszem tényleg ez az egyik legfantasztikusabb könyve. A gyanúsítottak köre zárt, ha csak a meggyilkolt ember nem engedett be valakit az ablakon keresztül - amire kicsi az esély - akkor bizony azok közül követte el valaki, aki aznap este ott volt a házban. Poirot brillírozik. És a végen ad egy másik kiutat is a gyilkosnak az akasztófán és a rendőrségen kívül... De vajon miért? 

7 fánkot kap, egyértelmű.

Ááá, a Chimneys titka (1925) című könyv! Ez volt a hatos számú. Ez megint csak kalandregény, Királyok és kalandorok címen jelent már meg korábban, ami - lássuk be - sokkal jobb cím volt. Legalábbis nekem jobban tetszett. Akárkinek mondom, hogy mit olvasok a "Csimni" nem hangzik olyan jól. Maradjunk hát a korábbi verziónál, jó? 

Ez a könyv az új kedvencem, azt hiszem. Még csak másodszor olvastam, ez lehet az egyik oka a varázsának, másrészt meg Anthony Cade-be, alias Obolovics Miklós hercegbe egészen konkrétan beleszerettem a papíron. Na jó, ez nyilván túlzás, de ritka szimpatikus főhősről van szó, és a női főszereplő is olyan, akivel tud azonosulni az ember, már ha éppen nem a szemét akarjuk kikaparni, amiért Anthony-t lecsapta a kezünkről. 

Egyszerűen fantasztikusan elmés az egész történetvezetés. Még csak álmunkban sem gondolnánk erre a végkifejletre. AC ebben a regényében ír egy kitalált országról, Hercoszlovákiáról - no comment - aminek a fővárosa Ekarest - még inkább no comment. Az egész történet ennek az országnak a forradalmi, királyellenes vagy éppen királypárti törekvései köré szerveződik, és hihetetlen bonyodalmaknak lehetünk a tanúi. Először is megismerkedünk Anthony-val, aki egy barátja kérésére elszállítmányoz Angliába egy kéziratot, ami ellopnak tőle végül - vagy mégsem? Majd megismerjük Virginiát, aki egészen véletlen találkozik össze főhősünkkel, és együtt elkennek egy gyilkosságot. A történet Chimney-ben folytatódik - afféle angol Camp David - ahol újabb gyilkosság történik. Majd nem sokkal később a Páncélterembe törnek be és valamit nagyon-nagyon keresnek. Csak nem egy gyémántot? Vajon tényleg itt van a hírhedt tolvaj, Victor király? A nevelőnő tényleg csak nevelőnő? És ki kibe szeret bele a végén?

Tudom, kicsit szuperlatívuszokban beszélek, de hát lényeg a lényeg, ez egy eszméletlen jó könyv! Aki nem klasszikus Agatha Christie-t szeretne olvasni, annak nagyon-nagyon ajánlom. Meg amúgy is, de komolyan. Ha lehetne, 8 fánkot adnék, de nem lehet - bár én találtam ki így :) 

Két könyvet is befejeztem a hétvégén, de két külön posztban írok inkább róluk. Az ötödik a már említett novelláskötet volt, Poirot nyomoz (1924) címmel. Tuti bajban leszek amúgy a novellákkal, mert nem mind jelent meg pont abban a kiadásban, mint angolul. Majd harcolok, ha oda kerülök, de most majd pár regény jön egymás után. 

Ezekben a sztorikban Poirot még abszolút főállású detektív, és ezek általában teljesen hivatalos megbízások. Van két olyan eset is, amikot el sem hagyja a lakást, egyszer betegség miatt, egyszer fogadásból. Igazából egy novellában annyi szál futtatására ugye nincs lehetőség, nincsen bennük csak 3-5 szereplő nagyjából, és sokkal egyszerűbb a sztori. De azért itt is akadnak nagyon jók, például az Eltűnt miniszterelnök, vagy a Mr. Davenheim eltűnése. Már ebből a két címből is látszik, hogy itt sokszor nincs is gyilkosság. Volt viszont két ékszerrablás, több eltűnés, meg végrendelet-keresgélés is. Szóval változatos volt, és az jó. Várom a következő novelláskötetet :) Ami még aranyos, hogy Poirot kimondottan sokat nyaggatja Hastingst észbeli képességeinek hiánya miatt. Mókásak, komolyan :) Ja, és elméletileg a novelláknak ugye megvan az az előnyük, hogy nem kell egyben elolvasni a könyvet, mert tagolva van. Hát nem tudom, de engem sosem tartott vissza ez a regényolvasástól - a fejezet meg különben is tagolás, nem? 

Száz szónak is egy a vége, a novelláskötet 5 fánkot érdemel tőlem. Azért mégiscsak jobban szeretem, ha egy történet szépen, hosszan ki van bontva. 

Hogy azt a rohadt élet, de állatira el vagyok csúszva a könyvekkel. Tegnap fejeztem csak be A barna ruhás férfit (1924). A lassúságnak az lehetett az oka, hogy ezt nem olyan régen olvastam, így nem éreztem akkora késztetést. Azt hiszem, a kalandregényei közül ez egy viszonylag híresebb műve AC-nek, de nekem már elég nehéz ezt megítélni :) Amikor először olvastam, nagyon megragadott, most valahogy kevésbé, biztosan a már fent említett okok miatt. Illetve az is közrejátszik talán, hogy itt egy női főszereplővel akadunk össze, nem pedig egy sármos idegennel. Persze a könyvben nincs hiány titokzatos, jóképű férfiakban sem - na jó, csak egy ilyen akad - de a lényeg mégis a zöldszemű kalandornő, Anne. 

Anne édesapja egy rendkívül elismert régészprofesszor, aki azonban szegény, mint a templom egere. Amikor meghal, Anne-nek nem marad szinte semmije. A lány Londonba megy, és tanúja lesz egy földalatti-balesetnek: valaki ijedtében beesik a sínek közé. Anne talál egy cédulát, ami a halott zsebéből származik, megfejti a rajta szereplő szavakat és csekély örökségéből hajójegyet váltva nekivág Dél-Afrikának. Anne kalandjai a hajón kezdődnek: egy titokzatos filmtekercs, egy idegen férfi, gyémántok, történeteket, titkok. Ami igazán megkapó ebben a történetben, az az, hogy Anne semmiképp nem egy széplelkű úrilány, hanem egy valódi kalandornő, aki forrón lángoló szerelemmel szeret és gyűlöl, aki ha kell, tűzbe menne a szeretett férfiért, aki makacs és önálló és ettől nagyon-nagyon szerethető. A szerelmi szál talán erősebb, mint a többi regényben, de ez a szerelem irigylésre méltó, pont ilyet várunk mi ostoba nők. Egy őrülten jóképű rosszfiút, aki elküld minket a fenébe, és akit mégis követnénk a világ végére is. Hát, lányok, na erről mondjatok le. :) Az életben valószínűleg úgyis elviselhetetlen lenne. 

A könyvet nagyon szerettem. 6 fánkot kap :)

Végeztem. Mármint a Gyilkosság a golfpályán (1923) című opusszal. Valahogy, amikor ezt a könyvet olvasom, mindig azt érzem, ez az egyik legtökéletesebb műve. Nem csak a történet miatt, hanem az érzelmek miatt. Két olyan szál is van benne, ami nagyon megható. Nem ír róla rengeteget, nem csöpög az egész a szerelemtől, és mégis. Egy rövid részlet, bocsánat érte. Hastings levelet kap a lánytól, akibe szerelmes. Akiről azt hitte, gyilkos, és így is védeni akarta. A lány ebben a levélben leír mindent, ami történt. Hastings kéri Poriot-t, olvassa el. Majd megkérdezi: "-Arról nem szól... meg sem említi, hogy... nos, hogy törődik-e velem vagy sem? Poirot átpergette a lapokat. - Szerintem téved, Hastings. - Hol? - kiáltottam fel és mohón előrehajoltam. Poirot mosolygott. - A levél minden sorában, mon ami."

A kis érzelmes kezdés után egy kicsi a könyvről. Poirot "megrendelésre" érkezik Franciaországba, de amikor odaér a villa elé, kiderül, hogy leendő ügyfelét az éjjel meggyilkolták. A felesége kezét összekötözték, a férfit pedig elhurcolták az éjszaka közepén, és reggel egy készülő golfpályán találtak rá, késsel a hátában. A felesége a holttest azonosításakor ájultan esett össze. A szomszéd lány valami miatt rettenetesen aggódik. Az ő anyja pedig kimondottan furcsa. És akkor ott van Hastings szerelme is, aki kiköveteli, hogy a kedves kapitány mutassa meg neki a gyilkosság helyszínét, ám amikor távozik, a tőrnek is nyoma vész. Közben előkerül még egy hulla és egy tudálékos nyomozó is, aki Poirot agyára megy. 

Szerelem, intrika, sötét múlt, félreértések, kavarodások, kalandok, és minden, ami egy igazán jó AC krimihez kell. Jár a hét fánk. Ezerszer jobb a könyv, mint a belőle készült film. Vannak jól sikerült adaptációk, de ez nagyon nem az. Senkinek nem ajánlom. 

Remélem nem nyúltam mellé időben a következő könyvvel, ami pedig az 1922-es megjelenésű A titkos ellenfél volt. Ennek a könyvnek az a legnagyobb különlegessége, hogy még nem olvastam :) Nagyon kevés ilyen van, de azért akad. Ebben tűnik fel először Tommy és Tuppence Beresford, bevallom, velük még csak filmben találkoztam, regényben nem. Nagyon kíváncsi voltam a könyvre, de apró kis nehézségbe ütköztem máris az elején, ugyanis nem volt meg. Persze gyorsan beszereztem. 

Meglehetősen gyorsan végeztem is vele, pedig erősen benne vagyok a vizsgaidőszak kellős közepén. Azt kell mondjam, nagyon tetszett! Nem klasszikus bűnügyi regény, hanem kalandregény (mint a Királyok és kalandorok illetve a Barna ruhás férfi). Nekem ezek is tetszenek, kétségtelen. És a legjobb az volt benne, hogy nagy okosan azt hittem, rájöttem ki a főgonosz, majd úgy tűnt, valóban ő (ekkor örültem), és végül mégsem ő lett. Nagyon bírtam :)

A következő könyv az 1923-as megjelenésű Murder On The Links című regény lesz (Poirot-val, Hastingssel, klasszikus) amit Gyilkosság a golfpályán illetve az Ijedt szemű lány címen is ismerhetünk idehaza. Ha jól gyanítom, Hastings ebben a részben ismeri meg Bellát, a feleségét. Amúgy időben utána következik egy Poirot novelláskötet és a fenti két másik kalandregény. Nem is gondoltam, hogy ez a három itt egymás hegyén-hátán volt. Na de visszatérve erre a könyvre: tényleg egy fordulatos, izgalmas regényt kaptam, jópofa szereplőkkel, érdekes karakterekkel. Hat fánk! 

Nos, ma befejeztem az első könyvet, ami A titokzatos Styles-i eset (1920) címet viseli, és ismét meg kellett állapítanom, hogy AC ezzel nagyon-nagyon bekezdett. Egészen zseniális, gyakorlatilag az összes motívumot felvonultatja, amikkel a későbbiekben is találkozhatunk. Megismerjük Poirot-t - akiről nem derül ki, hány éves - Hastings kapitányt, akit hazaküldtek a frontról és itt épp 30 éves. Megpróbáltam utánajárni, hogy Poirot hány éves lehet, de a Wikipédiának nem hiszek. Szerinte ugyanis az egyik regényből az derül ki - nem írja, melyikből -, hogy 1914-ben 30 éves. Ez kizárt, hiszen Hastings 1916-ban 30, amikor A titokzatos Styles-i eset játszódik, és lehetetlen, hogy Poriot csak két évvel több nála. John Cavendish, Hastings barátja 45 éves ekkor, Poirot nála is idősebb szerintem. Ha kiderül, hogy mikor született, majd megírom :) 

Ebben a részben Poirot teljesen őrülten viselkedik. Hadonászik a kezével és rohangál az udvaron, ugrabugrál örömében és kártyavárat épít. A későbbi nyugodt, méltóságteljes viselkedése még kevésbé nyer teret, gondolom korral jár. :) 

Rájöttem, hogy nehézkes lesz a sorrendet egészen pontosan tartani, hiszen a könyvek teljesen össze-vissza íródtak és lettek kiadva. Az utolsó Poirot-történet, a Függöny, például a második világháborúban íródott, de csak 1975-ben adták ki. Ellenben 1972-ben írt AC utoljára róla, de ez a regény a Függöny előtt játszódik... Szóval lehet hogy komolyabb kutatómunkára lesz szükségem a sorrend tartásához.  

A magyar borítók nem tetszettek, így ezt az angol nyelvűt választottam végül. Egyébként erről a könyvről még azt tudom, hogy Agatha ekkoriban fejezte be a gyógyszerész asszisztensi képzést, és a frissen szerzett tudását fel is használta ebben a könyvben. Amúgy 1916-ban kezdte írni, tehát 26 éves volt. Semmivel sem vagyok még elkésve. :) 

Azért nem adok 7 fánkot, mert ez az első :) 

Nem mintha annyira rengeteg szabadidőm lenne, de erre már régóta készülök, ezer éve. Aki kicsit is ismer, az tudja, hogy rettenetesen oda vagyok Agatha Christie-ért és 1-2 kivétellel az összes könyve megvan, ami mondjuk legalább 80 kötetet tesz ki. A legtöbb persze regény, de vannak novelláskötetek, színdarabok és álnéven írt romantikus regényei is. A kihívás lényege nem kevesebb, mint hogy 2013. december 31-ig végigolvassam az összes könyvét, olyan sorrendben, ahogy megírta őket. 

Ez tehát hozzávetőlegesen 80 könyv, nagyjából 31 hét alatt. Bele kell húznom :)

Ja, és ez a kép már vagy két és fél éve készült, de akkor is :) Pont passzol.