Az imént befejeztem A Nagy Négyes (1927) című könyvet, amire a korábbi bejegyzésben A titokzatos Négyes címen hivatkoztam. Nos, a történet igencsak egyszerű. A könyv több fordítást és kiadást élt meg, magyarul ha jól tudom, három különböző címen jelent meg, a fenti kettő mellett A "Négyek társasága" címen is futott. Nekem korábban egy 1993-as Hunga-Print kiadású példányom volt, amivel akadt némi problémám. Mondanám, hogy elnézést kérek előre is Ceglédi Anitától, aki fordította, de őszintén szólva ezt nem lehet elnézni. A Hungás fordítás valami iszonyú! Ha valaki arra adná a fejét, hogy ezt a történetet elolvassa, akkor azt a verziót tuti nem ajánlom. Amikor beszereztem, nem volt kapható új kiadásban, és nagyon hiányzott a repertoáromból, megvettem hát, és elolvastam, de ha jól emlékszem szenvedtem közben. Poirot és Hastings tegeződnek! Elviselhetetlen volt.
Most amikor a Kihívás során eljött ennek a könyvnek az ideje, már nem is emlékeztem erre, csak akkor derült ki amikor kézbe vettem. Elolvastam kb. 4 oldalt, majd mikor Hastings először letegezi Poirot-t, szépen letettem a könyvet. Megpróbáltam neten fellelni valami más fordításban, és örömmel értesültem, hogy az Európa idén kiadta újra, pofás kis borítóval. Nagyon reméltem, hogy újra is lett fordítva. Így hát pénteken reggel elvándoroltam az Allee-ba, berontottam, és körül sem nézve levettem a polcról. Neményi Róza fordította. Azt hiszem, sok olvasó nevében mondhatom: köszönöm! Így két nap alatt végeztem is a könyvvel, és akkor most át is térnék a tartalmi részre :)
Hastings kapitány másfél évi dél-amerikai tartózkodás után meglepetésszerűen hazatér, és meglátogatja öreg barátját. Ám Poirot épp utazni készül, éppen Dél-Amerikába. Az utazás váratlanul meghiúsul és a páros beleveti magát a Nagy Négyesnek nevezett bűnszervezet lebuktatásába. Hosszú hónapokba telik, mire felgöngyölítik az ügyet, rengeteg kisebb-nagyobb esemény vezet el a végső győzelemhez. A történetvezetés sokkal inkább olyan, mintha több novella lenne összefűzve egyetlen történetben. Ezt erősíti az is, hogy gyakran hetek, hónapok telnek el két esemény között. A történet maga eléggé intenzív. Kedvenc főhőseink vonatról ugrálnak el, betörőt játszanak, gázrobbanást élnek túl, Hastings ál-magántitkárnak áll, Poirot halottnak tetteti magát, elhurcolják őket többször is. Valahogy nem annyira Agatha Christie-s az egész. Poirot olyan dolgokat csinál, amik nem vallanak rá igazából. Erős a gyanúm, hogy ez a könyv az Ackroyd-gyilkosság előtt íródott, mert ennek a végén Poirot kijelenti, hogy visszavonul és tököt fog termeszteni, hiszen ez után az ügy után mint unalmas lenne már. Mint tudjuk, az Ackroyd-gyilkosság épp így kezdődik: Poirot visszavonult és úritököt nevelget a kertjében. Azt hiszem, nagyobb energiákat kell bevetnem, és ki kell derítenem, mikor íródtak a könyvek, és annak megfelelően olvasni...
Bevallom, ez a könyv másodszorra sem tetszett sokkal jobban, mint elsőre. Azt is mondhatnám, hogy számomra ez a legkevésbé jó Poirot-regény. Maximum 3 fánkot érdemel. 
