Nagy nehezen bár, de végeztem a következő delikvenssel is, ez pedig az 1931-es A Sittaford-rejtély volt. Ezt megint e-book formában olvastam el... furcsa, egyre többet olvasok így, szeretem ezt a mobilitást, ami ezzel jár. És jó kis programot is sikerült szereznem a tabeltemre, tekintve hogy nem valódi e-book olvasóval nyomom. Bármennyire is szeretnék, úgy gondolom, a saját telefon, a céges mobil és a tablet mellé nagyon nem kell ez negyediknek. Na de ennyit erről. Inkább a könyv.
Szóval. Azt hiszem, ez régebben sem volt kimondott kedvencem, nem tudom miért. A karakterek jók benne, Emily figurája nagyon szeretni való, és tetszik a végkifejlet is. Tetszik, hogy a lány azt a férfit választja a végén, akit igazán szeret, legyen ő mégolyan tökéletlen is. Gyakorlatilag két szót hallunk direkt Jim szájából, és mégis szinte körülötte forog a történet.
Ami tetszik igazán, az a könyv hangulata. Valahogy nagyon szívesen megnézném ezt a fennsík tövében álló házat, a kis bungalókat (amik valószínűleg kétszintes hodályok) és a hólepte tájat. Szeretnék gázolni a térdig érő hóban, és utána egy teával a kandalló mellé kuporodni vagy bridzselni a szomszédokkal.
És hát ott az asztaltáncoltatás is! Tulajdonképpen ezzel indul a történetet, ez szolgáltat apropót a gyilkosnak, hogy a leszálló sötétségben, hóviharban elinduljon és megölje a kapitányt, aki Sittafordot építette. A ház éppen ki van adva egy nagyvilági hölgynek és a lányának, maga a kapitány pedig leköltözött a faluba egy bérelt házba. Fent, Sittafordban pedig asztalt táncoltatnak, és a szellem a kapitány nevét betűzi (jó neki, én segítség nélkül nem tudom leírni, most meg nem kutakodom) és a gyilkosság szót...
A könyvben Narracott felügyelő nyomoz, a kis amatőr Emily-Charles páros mellett. Lehet, hogy ezt már mondtam, de őt végre nem veszik hülyére. Értelmes, okos ember, akiről el tudjuk képzelni, hogy a komolyabb ügyeket is megoldja magától, csak éppen ez különlegesebb a többinél. Kedvelem a karakterét, remélem lesz még hozzá szerencsém. Emily és Narracott miatt 5 fánk.
