Két könyvet is befejeztem a hétvégén, de két külön posztban írok inkább róluk. Az ötödik a már említett novelláskötet volt, Poirot nyomoz (1924) címmel. Tuti bajban leszek amúgy a novellákkal, mert nem mind jelent meg pont abban a kiadásban, mint angolul. Majd harcolok, ha oda kerülök, de most majd pár regény jön egymás után. 

Ezekben a sztorikban Poirot még abszolút főállású detektív, és ezek általában teljesen hivatalos megbízások. Van két olyan eset is, amikot el sem hagyja a lakást, egyszer betegség miatt, egyszer fogadásból. Igazából egy novellában annyi szál futtatására ugye nincs lehetőség, nincsen bennük csak 3-5 szereplő nagyjából, és sokkal egyszerűbb a sztori. De azért itt is akadnak nagyon jók, például az Eltűnt miniszterelnök, vagy a Mr. Davenheim eltűnése. Már ebből a két címből is látszik, hogy itt sokszor nincs is gyilkosság. Volt viszont két ékszerrablás, több eltűnés, meg végrendelet-keresgélés is. Szóval változatos volt, és az jó. Várom a következő novelláskötetet :) Ami még aranyos, hogy Poirot kimondottan sokat nyaggatja Hastingst észbeli képességeinek hiánya miatt. Mókásak, komolyan :) Ja, és elméletileg a novelláknak ugye megvan az az előnyük, hogy nem kell egyben elolvasni a könyvet, mert tagolva van. Hát nem tudom, de engem sosem tartott vissza ez a regényolvasástól - a fejezet meg különben is tagolás, nem? 

Száz szónak is egy a vége, a novelláskötet 5 fánkot érdemel tőlem. Azért mégiscsak jobban szeretem, ha egy történet szépen, hosszan ki van bontva.